keresés

2023. május 18., csütörtök

Aludt az elmúlt 24 órában?

Vérvizsgálattal szűrnék az álmos gépjárművezetőket


Ausztráliában fejlesztettek ki egy új vérvizsgálati protokollt, amely során megállapítható, hogy aludt-e a vezető az elmúlt 24 órában. 

A kutatók szerint a vizsgálat két éven belül órára pontosan meg fogja állapítani az aktuális alvásmennyiséget, és elindulhat a tömeges mérés.




A közúti, főleg az országúti gépjárműbalesetek okozóiként a statisztikai adatok szerint élenjár néhány tényező. Ezek a gyorshajtás, a szabálytalan, vagy kockázatos előzés, és az ittas vezetés. Az utóbbi időkben a vizsgálatok fókuszába még egy jelentős kockázati tényező is bekerült, a fáradt, álmos vezetés.

A kutatások szerint a vezetés előtti nagyon kevés alvás éppolyan jelentős kockázattal jár, mint a vezetés előtti alkoholfogyasztás. És míg a statisztikák szerint az alkoholos befolyásoltság okozta balesetek száma csökken, addig ez nem mondható el az alváshiány okozta balesetekről. A vezetés előtti alkoholfogyasztás csökkenésének számos oka van:

  • nagy erőforrásokat igénybevevő, a széles közönséget megcélzó felvilágosító kampányok, edukációs segítségek
  • könnyen hozzáférherhető mérőeszközök, melyek segítségével a vezető maga is megállapíthatja véralkoholszintjét vezetés előtt
  • pontosan meghatározott jogi környezet
  • egy "vörös vonal" pontos meghatározása, országonként eltérő toleranciával
A kutatók reményei szerint az alvás mennyiségének mérése az az új pont, amivel tovább csökkenthető a gépjárműbalesetek száma.

A The Gurdian cikke szerint az ausztrál Monash Egyetemen kutatást vezető Clare Anderson olyan új vérvizsgálati eljáráson dolgozik kutatócsapatával, amely 5 biomarker segítségével 99%-os pontossággal képes meghatározni a vérminta alapján, hogy a vér tulajdonosa aludt-e az elmúlt 24 órában. Két ével belül remélik elérni azt a mérési szintet, ami 90% fölötti biztonsággal megállapítja azt is, hogy pontosan hány óra volt az alvásmennyiség.

A kutatások szerint a négy-öt, illetve ezeknél kevesebb órányi alvásmennyiség olyan nagyfokú veszélyt hordoz, hogy ebben a tekintetben is meg kell határozni egy biztonsági szintet. Az új tényező bevetése új jogi környezetet is kíván, a kutatásokkal párhuzamosan szükség lesz egy törvényileg előírt mértékre. A vizsgálatot az alkohol- és drogteszthez hasonlóan a balesetet követően, kórházi körülmények között levett vérmintával végezhetik.


Forrás:

https://hvg.hu/tudomany/20230509_vervizsgalat_verteszt_alvashiany_buntetes_biomarker

https://www.vezess.hu/vezetunk/2023/04/10/ausztral-kutatas-faradt-vezetes-ittas-vezetes/

https://pcworld.hu/pcwlite/vervizsgalat-alapjan-buntetnek-az-almos-soforoket-325788.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése