Az Európai Parlament (EP) szakbizottságai elfogadták a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazására vonatkozó első uniós szabályozás megalkotását célzó tárgyalási álláspontjukat. Ennek részeként amelyben új átláthatósági és kockázatkezelési kötelezettségeket írnának elő az emberközpontú és etikus európai fejlesztések biztosítására – írja az MTI.
Ezt a tudósítást szóról szóra ugyanúgy hozta le számos portál, a különbség talán csak abban volt, hogy a cikk végén, vagy közvetlenül a lead után írták forrásként az MTI nevét.
Egyelőre egy tervezetről van szó, amelyben egyrészt igyekeznek bizonyos védelmet kialakítani a fogyasztók számára, másrészt bizonyos felelősséget megállapítani a gyártók felé. Alapvetően üdvös, hogy jogi szabályozás igyekszik megvédeni a fogyasztót, másrészt kitapintható, hogy azok a felhasználók, akik nem, vagy csak kevéssé rendelkeznek informatikai, kockázatelemzési, bővebben: internetes önvédelmi skillek-kel, veszélyekkel találkozhatnak. Úgy saccolom, nem vagyunk tehát kevesen.
A kezdeményezés szép példája annak, amikor az emberi (társadalmi) civilizáció és a technikai, technológiai civilizáció sebessége jelentősen eltér egymástól. Ilyenkor az edukációs folyamatok többnyire csak kullognak a történések után.
Két elemet szeretnék kiemelni, egyébként pedig arra biztatok mindenkit, hogy fussa át a cikket, érdemes.
- A szakbizottságok célja az, hogy emberek felügyeljék ezután az MI rendszereket.
Ezek szerint a piac, amely eddig felügyelte a folyamatokat, nem volt elég humánus és körültekintő. A kutyafáját.
- Már most, tervezet formájában is rögzíti a szöveg két terület tiltását, úgymint a biometrikus megfigyelést, és az érzelmek felismerését alkalmazó rendszereket.
Forrás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése