keresés

2023. május 24., szerda

A ChatGPT és a plágium ellenőrzés

 Egy amerikai történet alapján egyértelművé vált, hogy a ChatGPT hajlamos a hazugságra, és nem lehet rábízni a plágium ellenőrzést. Különösképpen nem olyan fontos szövegek esetében, mint egy egyetemi szakdolgozat, vagy esszé.



Na de mi is történt pontosan? 

Egy texasi egyetem mezőgazdasági tanszékén az egyik oktató tájékoztatta a hallgatókat, hogy beadott dolgozataik plágium tartalmát a ChatGPT-vel fogja ellenőrizni. A diákok beadták a dolgozataikat, az oktató pedig kétszer is átfuttatta őket a ChatGPT-n, mely nagyjából a beadott anyagok feléről azt állította, hogy gépi szöveg, vagy egyenesen azt, hogy ő, mármint a ChatGPT írta. Az oktató hitt az AI-nak, és az érintett diákokat meg akarta buktatni. A diákok nem hagyták annyiban a dolgot, hiszen nem csaltak, vagy legalábbis nem mindenki. Vizsgálatot indítottak az ügyben, és amíg le nem zárult, addig visszatartották az év végi jegyeket, valamint a végzősök diplomáit, ami szintén óriási felzúdulást keltett az egyetemen.

Végül egy hallgató beismerte, hogy valóban mesterséges intelligencia segítségével írta meg a beadott dolgozatát, mások újraírták azt, ám sokan kitartottak ártatlanságuk mellett. A vizsgálat lezártával bebizonyosodott, hogy a ChatGPT teljesen alkalmatlan a plágium felismerésére, szövegek ilyen jellegű ellenőrzésére. 

Plágium keresés szoftverekkel

Ugyanakkor az is egyre nyilvánvalóbb, hogy már a kimondottan plágiumkereső, illetve mesterséges intelligencia alkotta szövegek felismerésére alkotott szoftverek számára is egyre nehezebb megkülönböztetni az AI alkotta szöveget az emberek által írttól, mivel a mesterséges intelligencia fejlődésével egyre jobban hasonlít az általa írt szöveg az emberek alkotta szövegekhez.

Született egy tanulmány is, mely megállapította, hogy a mesterséges intelligencia által írt szövegek felismerése igen nehéz, és hamarosan teljesen megbízhatatlan lesz még erre fejlesztett szoftverekkel is. Ám ha mégis biztosra akar menni az AI-t használó diák, elég lenne kissé átfogalmazni a kimeneti szöveget, és máris lehetetlen meghatároznia a fejlett szoftvereknek is, hogy AI írta-e.

forrás:

https://24.hu/tech/2023/05/18/chatgpt-mesterseges-intelligencia-dolgozat-essze-beadando-iras-ai-mi-egyetem-diploma/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése