keresés

2023. május 12., péntek

Hol az egyensúly és ki teremti meg?

Akinek a kezében a legnagyobb hatalom, annak a kezében van a legnagyobb felelősség is. Nincs ez másképp az AI-technológiával kapcsolatban sem.

A legfejlettebb AI-rendszerek már nem a kutatólaborokból kerülnek ki, hanem a bigtech cégek kezei alól, tehát már nem akadémiai, hanem ipari körülmények között folynak a fejlesztések.Ennek okán a felelőség is az ő kezükbe került: miként teremtsenek egyenslyt a kockázatok és a lehetőségek között? Fontos kérdés, hiszen nem egy olyan területről van szó, ami stagnál, sőt.

A mesterséges intelligenciáról készült átfogó jelentések, mire elkészülnek, már nem is pontosak, de persze fontos, hogy összeszedjék őket. Évente készít áttekintést a Stanford Institue for Human-Centered AI (HAI) a legjelentősebb fejlesztésekről és az AI tématerületeiről, amely 2022-ben 386 oldalasra sikerült. Az egyik legfontosabb megállapítások közül való a fent említett váltás, miszerint már ipari környezetben és nem akadémiai körülmények között történnek az újítások. A jelentés szerint ez már nem igazán fog megváltozni, valószínűleg így marad a jövőben is.


Mint azt már mindenfelől halljuk a mesterséges intelligencia fejlődése őrületes tempóval folyik. Annyira, hogy már több szakértő (köztük Elon Musk is) is nyílt levélben fogalmazta meg: ha nem is leállni, lassítani mindenképpen kéne. A túl gyors fejlesztések nem feltétlen járnak együtt ugyanis az átgondolt bevezetéssel, biztonsági kockázatok orvoslásával. A versenytársak megelőzése az elsődleges szempont.

Etikai kérdések is felmerülnek a fejlesztésekkel kapcsolatban. Vannak modellek, amiket toxicitással és elfogultsággal vádolnak, és ezekre még nincs olyan megoldás, ami tökéletes lenne. 

Nem csak a fejlesztések száma növekedett meg jelentősen az utóbbi években; a viták és törvényjavaslatok is. Előbbi a 26-szorosára nőtt 2012-2021 között, utóbbi pedig 2016-2022 között a 37-szeresére. Ez még úgy sem kevés, hogy ha figyelembe vesszük, hogy 2016-ban egy darab törvényjavaslatról volt szó. A jogalkotók és döntéshozók a mesterséges intelligencia szabályozásának irányába érdeklődnek és nem véletlenül: a mesterséges intelligenciával kapcsolatos incidensek között nem csak apróbb kellemetlenségek fordulnak elő. Az önvezető autókkal kapcsolatos halálesetek, a deepfake bosszúpornó és az arcfelismerő szoftverek téves azonosításai is a problémák között vannak.

Forrás: 

A vállalatok diktálják a mesterséges...

 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése