keresés
2023. május 30., kedd
Digitalizáció és haszon, közgadaságilag és társadalmilag
Az elmúlt évek során számos olyan fejlesztés látott napvilágot, ami minden ember számára könnyebben hozzáférhetővé tette a digitális formátumú könyveket az interneten, és lehetőséget biztosított arra, hogy olcsóbb, dedikált eszközöket fejlesszenek ki ezek fogyasztására. Az e- könyvtárak egyik legnagyobb előnye, hogy egy olyan megoldást szeretne bevezetni, ami minden ember számára elérhetővé teszi azokat a könyveket, amik akár a világ másik oldalán lévő könyvtárakban érhető el – digitálisan, gyorsan, pár kattintással, környezetbarát módon. Ha ez a lehetőség mindenkinek elérhető, és ehhez olyan eszközöket is kell vásárolnia, amik alacsony fogyasztás mellett sokáig üzembiztosak, akkor mindenki jól jár. Már ha nem a kiadók oldalát nézzük, hiszek nekik ez nem feltétlenül kifizetődő. Pedig a mai felgyorsult világunkban egy átlagos felhasználó két dolgot biztosan nem szeret: várni és egy szolgáltatásért fizetni. Ha ebből valamelyik mégis megtörténik, akkor keres egy másik szolgáltatást, oldalt, kiadót, bármit, ahol az alapállapothoz visszatérhet.
2023. május 29., hétfő
Könyves közösségi oldalak
Ebben a cikkben a könyves közösségi oldalakról lesz szó, pontosabban a Bookstagramról, ahol a képeken, a könyves blogokról, ahol a szövegeken és a BookTube-ról, ahol pedig a videós tartalmakon van a hangsúly.
Könyves közösségi oldalak II. – Könyves blogok, BookTube
2023. május 28., vasárnap
Kína, USA, chatbotok
A ChatGPT egy nagy nyelvi modellen alapuló chatbot (szöveggenerátor), amit az OpenAI állított elő a GPT3.5 modell alapján. Megjelenése óta tartó töretlen sikere elsősorban abban keresendő, hogy valósághű kommunikációt folytat. Noha 2022. november 30-án mutatkozott be a szélesebb közönség számára, „képességei” rohamtempóban növekednek, fejlesztése úgy tűnik, megállíthatatlan. Esszét, verset, mesét, sőt akár programot is ír, vagy éppen régi – de működő termékkulcsokat állít elő, megjósolja a lottószámokat, segíthet az internet-előfizetésed csökkentésében, vagy éppen orvosi dokumentációknál; sőt leleményes felhasználók akár még ennél is többre rávehetik. Kreatív felhasználása a nyugaton termékeny társadalmi párbeszédet, jogi vitákat indított, de keleten, még közelebbről: Kínában az államhatalom igyekszik erősen behatárolni a chatbotok fejlesztését és felhasználási lehetőségeit.
A Facebook és a Tiktok viszonya a fiatalokkal
2023. május 27., szombat
AI generálta képpel nyert fotóversenyt
A díjat nyert kép két nőt ábrázol különböző generációkból, fekete-fehérben. Ezzel nyert Eldagsen a kreatív nyitott kategóriában, aki egyébként fényképészetet és képzőművészetet tanult a mainzi művészeti akadémián, konceptuális művészetet és intermédiát a szépművészeti akadémián Prágában, és szépművészetet egy haidarábádi művészeti iskolában.
2023. május 26., péntek
Újítások a streaming szolgáltatásokban
Az elmúlt években a videó streaming, a szórakozás szerves részévé vált. A felhasználók ma már rengeteg szolgáltató közül választhatnak az ízlésüknek megfelelően. A szolgáltatóknak jócskán meg kell küzdeniük a felhasználókért, a verseny pedig egyre kiélezettebb a közöttük. A szolgáltatók a minél nagyobb bevételszerzés érdekében számos újdonsággal állnak elő.
Netflix:
Egyre népszerűbb a reklámokkal dúsított Netflix csomag:
Az AI átveszi a hatalmat?
Rengeteget olvasunk mostanában a mesterséges intelligenciáról, áttörésekről és fejlődéséről, az AI egyre több feladatot képes elvégezni majdnem, vagy teljesen olyan jól, mint az emberek. Már nem csak az egyszerű mechanikus feladatokat képes ellátni, de a kreatív területeken is képes teljesíteni, gondoljunk csak a chatbotra, ami szonettet ír, dalszöveget, esetleg a képgeneráló mesterséges intelligenciákra, melyek nem csupán meglévő fényképeket képesek átalakítani, de teljesen új képeket is képesek alkotni néhány parancsszó segítségével. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy ez művészetnek számít-e, és felhasználható-e művészi alkotásként, valamint ha igen, mi a helyzet a szerzői jogokkal?
Az AI fejlődése felvet pár érdekes kérdést
Nagyrészt tőlünk, emberektől tanul, miközben használjuk. Ám az emberek nem mind ma született bárányok, vannak köztük akiknek sötétebb gondolatok is motoszkálnak a fejében, esetleg tisztességtelen viselkedésmódokat adnak át az AI-nak. Az alap betanításon kapott erkölcsi alapok vajon meddig tartanak ki? És átfordulhat-e a mesterséges intelligencia V.I.K.I.-be, az Én, a robot mesterséges intelligenciájába, aki az emberek érdekiében veszi át az uralmat a világunk felett? Lesz-e, és mikor lesz annyira elterjedt a humanoid robotok használata, mint ezekben a sci-fi történetekben, amelyek közös pontja a technológia túlnövése rajtunk, és alkotásaink elszabadulása? Vajon máris a MÁTRIX-ban élünk? Ezek mind olyan kérdések, melyek egyre kevésbé tűnnek összeesküvéselméletnek, hiszen az emberiség számos alkalommal bizonyította, hogy könnyen elbízza magát, és nem teszi meg a megfelelő óvintézkedéseket, gondoljunk csak a Titanic katasztrófájára.
Generatív MI-modell – munka- vagy versenytárs?
Néhány nappal később a Goldman Sachs tett közzé egy jelentést, amely a generatív algoritmusok munkaerőpiacra gyakorolt hatásával foglalkozik.
Vajon mit hoz a jövő? Elveszi vagy segíti a munkánkat az MI?
2023. május 25., csütörtök
A Twitter az Elon Musk-érában, avagy egy romlás rövid története
Friss érdekességek a Google (Alphabet) háza tájáról
A Google I/O-n, a minden évben megrendezésre kerülő Google fejlesztői konferencián idén a mesterséges intelligencián alapuló fejlesztések álltak a középpontban. A ChatGPT úgy felkavarta a tech-világot, hogy senki sem maradhat ki belőle, aki nem akar lemaradni. Az előadásokon bemutatásra kerültek régi kedvencek és teljesen új fejlesztések is.
A kreativitás forradalmasítása: az Adobe új AI képgenerátora
2023. május 24., szerda
Megosztó TLD-k a Google kínálatában
Új szövetséges a nyelvfelismerésben
A Meta új (nem GPT-klón) nyelvi modelljét, a Massively Multilingual Speechet a kutatók az Újszövetség különböző fordításaival tanították be. A modell több ezer beszélt nyelvet képes beszédből felismerni, illetve több mint ezer nyelven képes írott szöveg felolvasására.
Humanoid robotok, a jövő munkaereje?
Kanadai Phoenix
A kanadai Sanctuary AI cég humanoid robotja Phoenix, aki/ami a jövőben veszélyes vagy unalmas munkakörök emberi erőforrásainak kiváltására lehet alkalmas. Az új eszközt a Carbon névre hallgató mesterséges intelligencia vezérli, így képes az empirikus tanulásra is, és esetlegesen a gyors reakciókra a későbbiekben.
Egyelőre Phoenix fizikai paraméterei hasonlítanak egy emberére: 170 cm magas, és 70 kg tömegű. 5 km/órás sebességre képes, valamint kézügyességének fejlesztésére is odafigyeltek tervezői. Teherbírása 25 kg. Elődjét már tesztelték egy üzletben, ahol 110 kiskereskedelemhez kapcsolódó feladatot volt képes ellátni, többek közt a csomagolást, címkézést és takarítást is.
A ChatGPT és a plágium ellenőrzés
Egy amerikai történet alapján egyértelművé vált, hogy a ChatGPT hajlamos a hazugságra, és nem lehet rábízni a plágium ellenőrzést. Különösképpen nem olyan fontos szövegek esetében, mint egy egyetemi szakdolgozat, vagy esszé.
Na de mi is történt pontosan?
Egy texasi egyetem mezőgazdasági tanszékén az egyik oktató tájékoztatta a hallgatókat, hogy beadott dolgozataik plágium tartalmát a ChatGPT-vel fogja ellenőrizni. A diákok beadták a dolgozataikat, az oktató pedig kétszer is átfuttatta őket a ChatGPT-n, mely nagyjából a beadott anyagok feléről azt állította, hogy gépi szöveg, vagy egyenesen azt, hogy ő, mármint a ChatGPT írta. Az oktató hitt az AI-nak, és az érintett diákokat meg akarta buktatni. A diákok nem hagyták annyiban a dolgot, hiszen nem csaltak, vagy legalábbis nem mindenki. Vizsgálatot indítottak az ügyben, és amíg le nem zárult, addig visszatartották az év végi jegyeket, valamint a végzősök diplomáit, ami szintén óriási felzúdulást keltett az egyetemen.
Végül egy hallgató beismerte, hogy valóban mesterséges intelligencia segítségével írta meg a beadott dolgozatát, mások újraírták azt, ám sokan kitartottak ártatlanságuk mellett. A vizsgálat lezártával bebizonyosodott, hogy a ChatGPT teljesen alkalmatlan a plágium felismerésére, szövegek ilyen jellegű ellenőrzésére.
Magyar nyelvi MI az árnyékból
Magyar fejlesztés
Az utóbbi hónapok a ChatGPT körül forogtak, a csapból is mesterséges intelligencia folyik, és amíg a többség a külföldi kutatások felé fordult, itthon a Pécsi Tudományegyetem és a Nyelvtudományi Kutatóközpont összefogásából megszületett a HILANCO-GPT, az első magyar nyelvre íródott GPT-3 típusú mesterséges intelligencia. 102 milliárd szavas angol, és 25 milliárd szavas magyar szövegkorpuszon tanították be, és elég jól összetett mondatokat képes alkotni mindkét nyelven, sőt, fordítani is képes a két nyelv között. Nonprofit kutatási célokra ingyenesen elérhető demo verziója.
Csak magyar nyelvű MI
Ezután a Nyelvtudományi kutatóközpont megalkotta az immár 32 milliárd szavas magyar nyelvű szövegkorpuszon betanított PULI GPT-3SX névre hallgató MI-t. Mindkét mesterséges intelligenciát a ELKH infrastruktúra fejlesztési pályázatán elnyert szuperszámítógépeken fejlesztették ki, neurális technológiát alkalmazó gépi tanulási algoritmusok segítségével. Ugyan még messze nem működnek tökéletesen, a demo verziókat bárki kipróbálhatja, és így mi is taníthatjuk, hogy idővel egyre jobban funkcionáljanak szövegalkotás terén.
Deepfake a neten: Vicces videóktól a bosszúpornóig
Emma Watson és Scarlett Johansson
Még márciusban terjedt el a neten egy arccserélő alkalmazás reklámvideója, amelyben Emma Watson és Scarlet Johansson arcát helyezték erotikus jellegű videókra. Később derült ki, hogy ez csupán reklámfogás az alkalmazás készítőinek részéről, és több színész, színmésznő arcával is készültek ilyen videók. Hamarosan a reklámvideók eltűntek a Meta felületeiről, és az ominózus alkalmazás is kikerült az online app-shopok kínálatából.
De ezzel korántsem ért véget a deepfake őrület: Még mindig könnyedén válhatunk deepfake áldozatává. Igen, mi is, nem csak sztárok, modellek, celebek, esetleg politikusok. A technológia fejlődésével eljutottunk arra a pontra, hogy szinte bárki készíthet deepfake videókat, képeket, hangfelvételeket, akár egy ex készíthet így bosszúpornót, amit aztán mindenkinek megmutat, megoszt az interneten, és ember legyen a talpán, aki egy konzervatívabb közösségben lemossa magáról a szégyenfoltot, amit ezzel okoznak neki.
2023. május 23., kedd
Egymásnak feszült Brazília és a Google
Hogyan lehetnek online kalózok?
Az emberiség a történelme során számtalanszor bebizonyította zsenialitását. A kerék, a hajó, az iránytű, a telefon, az autó és az 1990-es években eljött talán a mostani társadalom legnagyobb találmánya: Az internet.
Vicces metafóra
a hajót megemlíteni, ugyanis ennek az irománynak a témája a modern
kalózkodással foglalkozik. De kik azok a kalózok, miért ezt a nevet kapták és
mit tudunk tenni ellenük?
Fogynak a szürke oldalak
érzem ennek az oldalnak a bezárását.
Csökken a magyar torrentezés!
Éppen ezért számomra nem is volt meglepő amikor azt olvastam, hogy kelet európában és nem mellékesen magyarországon is eléggé elterjedtek a kalóz másolatai filmeknek, játékoknak és különböző programoknak. Fiatal koromra ismét visszagondolva mind ismertük azt a bizonyos osztálytársunkat, iskolatársunkat aki tudott CD-t/DVD-t írni és úgy csodáltuk azt ahogyan dolgozik egy „profi kalóz”. Ezért is volt érdekes számomra az a már majd 1 éves cikk amely azt taglalja, a magyarok egyre kisebb százaléka használ valamilyen torrent oldalt. De miért? Mik lehetnek az indokok?
Egy fejlesztő engedi és bátorít a kalózkodásra?
Nagyon érdekes, de az
Ironmace videójátékfejlesztő csapat éppen arra kéri játékosait, hogy a
"dark and darker" című játékukat, a használni kívánók torrentezzék,
csúnya szóval kalózkodják le.
De mégis miért?
Denuvo és a roxforti örökség
2023. május 22., hétfő
Az NFT a nemzetközi kulturális életben, avagy kiszúrhatóak a szemek?
Könyves közösségi oldalak I. – Bookstagram
Feladta egy újabb keresőmotor - a Google továbbra is az élen
Innen a mesterséges intelligencia veszi át a stafétát?
A nagy tech cégek csökkentik a Kína függőségűket
Az utóbbi időben több hír is felrepült arról, hogy nagy amerikai technológiai cégek tervezik a termelési és fejlesztési tevékenységeiket kiszervezni Kinából más országokba. Ennek okait szeretném boncolgatni mostani írásomban. Vajon miért nem olyan vonzó már Kína? Miért vált kockázatossá Kína a nagy technológiai és gyártó cégek számára?
Az ipari termelés Kínába telepítése már több évtizede zajlik. A multinacionális cégek gazdasági érdekből előszeretettel telepítették a termelésüket alacsony bérszinvonalú ázsiai országokba, de az addig gazdaságilag és politikailag stabilnak mondható Kína volt az elsődleges szempont. Ezen okok miatt az Egyesült Államokban sok ipari dolgozó vesztette el a munkahelyét. Emiatt jutott hatalomra Donald Trump, aki a munkahelyek USA-ban tartását, valamint a kitelepített beruházások visszahozatalát ígérte.
Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok előző elnöke bejelentette 2018 márciusában, hogy 25%-os védővámot vetnek ki 800 kínai importtermékre. Kína megtorlásként hasonló vámintézkedéseket hozott az USA-ban gyártott termékekre. Válaszként az Egyesült Államok ez év juliusában további 279 termékre vettet ki védővámot, többek között vegyi anyagokra, félvezetőkre, motorokra és elekromos robogókra. Peking válaszként üzemanyagokra, acéltermékekre, autókra és orvosi eszközökre vetett ki büntetővámot, és panaszt tett az USA-ra a Kereskedelmi Világszervezetnél a WTO-nál.
Az internetes videómegosztás és élő stream árnyoldalai: Kihívások és veszélyek a digitális térben
(Majdnem) megbuktatott egy osztályt a ChatGPT
A Texas A&M University-Commerce egy oktatója azzal vádolta meg végzős diákjait, hogy utolsó beadandóikat a nem maguk írták meg. És miből következtetett erre? Megkérdezte a ChatGPT-t…
AI - nem csak a történet szereplője, hanem az írója is
A mesterséges intelligencia azokba a berkekbe is beférkőzött, amiknek az emberi kreativitás az alappillére. Ez, nem meglepő módon, reakciót csal ki az érintettekből. Sokan érzik úgy, ezután nem lesz szükség a munkájukra, vagy legalábbis nem olyan mértékben, mint eddig.
Leáldoz-e a TikTok fényesen ragyogó csillaga?
hírből. Márpedig amióta jelen van a mindennapi életünkben, mint videómegosztó közösségi szolgáltatás, nemigen telt el hosszabb időszak anélkül, hogy ne szólnának róla hírek. Mostanában éppen a betiltásáról.
Legnépszerűbb videó szolgáltatók: kinek a tolla ékesebb?
Sok sakkbábu, sakktábla nélkül: 5 éves a GDPR
Kép forrása: natanaelginting (Freepik) |
Az európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) idén május 25-én tölti be az ötödik évét, és kifejezetten vadregényes az uniós szabályozások sokaságához képest. Az európai intézményrendszerről azt érdemes tudni, hogy akkor is folytatják a tárgyalásokat, amikor már megvan az elfogadáshoz szükséges többség az egyes testületekben, annak érdekében, hogy minél nagyobb elfogadása és legitimációja legyen az EU-s szabályozásnak. A GDPR ebből adódóan és a komplexitása miatt is egy félig-meddig befejezetlen rendelet, ami egyszerre fejt ki egy 1,6 milliárd eurós hatást a piacra, miközben sokszor elégtelenül védi az európai állampolgárok személyes adatait. Ez az öt év egyben megmutatja a döntéshozatali rendszer gyűröttségét és rugalmasságát is. A GDPR kinőtte magát egy láthatatlan sakktáblává, ahol a civilszféra, a techcégek és a kormányzati ellenőrzőszervek párhuzamosan egy olyan négyoldalú játékot játszanak az európai intézményrendszerrel, amelynek szabályai lépésenként változnak.
A GDPR szabályainak állandósulása nem lesz egy könnyű út, és kétséges, hogy a következő 5 évben megvalósul egy olyanfajta harmonizáció, ami a lent kifejtett problémák mindegyikét megoldja. Egyrészt az általánosság értelmében mindig lesznek benne mozgó és sokszor újraértelmezendő passzusok, másrészt a technológiai fejlődés, az AI megjelenése és az egyre inkább bonyolódó nemzetközi jogi helyzet bármely jogszabályegyüttes számára nehézségeket szül. A megfelelési kényszer a cégek számára a transzparencia, a folyamatos tréning és a bizalom fenntartása területein kristályosodik ki. A GDPR továbbá az EU egy olyan eszköze, amely gyökeresen megváltoztatja más országok viselkedését is és egy fokozatosan összefonódó rendszert épít ki. Míg egyes országok éppen ez ellen küzdene (Egyesült Királyság), addig más országok megpróbálnak az uniós szabályozáshoz hasonló törvényeket alkotni (Egyesült Államok, India).
Léken szivárgó adatink védelmezője: a titkosítás illetve egyéb óvintézkedések.
A titkosítás bármely formája, mint egy gát védi adatainkat afelől, hogy azok ne kerüljenek illetéktelen kezekbe. A titkosítás elengedhetetlen lételeme az online világnak. Adatainkat több módon is kénytelenek vagyunk védeni, máskülönben kiszolgáltatottá válunk az adathalász (idegen szóval: phising) alkalmazások számára. Nem elegendő számítógépünkön aktiválni a tűzfalat, vírusirtót telepíteni. Érdemes olyan programokat használni, amikről tudjuk, hogy megfelelő módon kezeli adataink biztonságát, korszerű titkosítást alkalmaz. Továbbá elkerülni az olyanokat, amelyek visszaélnek az adatainkkal, netalán kiszolgáltatják kereskedelmi célokra valamely harmadik félnek. A levelező alkalmazások terén a Google előrelépést tett a kliensoldali titkosítás bevezetésével vállalati ügyfeleinek számára. Ezzel szemben visszalépésnek minősül és ellenszenvet vált ki az online iparág szemében Nagy-Britanniában lassan elfogadott Online Safety Bill. Amely az emberek megfigyeléséhez ad lehetőséget a titkosítás lazítása révén. A kvantumszámítógépek színre lépésével új fegyvert adhatunk a hackerek kezébe, amivel az eddiginél sokkal hatékonyabban módszerekkel törhetnének fel rendszereket. Többek közt ezt is tesztelik tudósok. Viszont aggodalomra nem adnak okot. Mivel hosszabb kulcsok használatával vagy posztkvantum-titkosítás alkalmazásával teljesen kivédhetőek lesznek ezek a támadások. Orwell 1984 című regényéből ismert "Nagy Testvér" valóban szemmel tart minket. Legyen az a kormány vagy egyéb nagy vállat. A 21. században az egyik legértékesebb tulajdonunk az adataink, amikre mindenki éhezik. Törekednünk kell arra is, hogy ne csak passzívan hagyatkozzunk az egyes programok titkosítási módszereire. Hanem önkéntesen se fogadjunk el minden adatvédelmi és általános szerződési feltételt, sütiket, ne adjuk meg az email címünket az összes honlapnak és ne engedélyezünk hozzáférést a különböző applikációknak minden adatainkhoz.
2023. május 21., vasárnap
Cancel culture - lehet saját véleményed?
Élő beszélgetés valós idejű fordítása - valóra válik-e egy futurisztikus álom?
Az egyik leghasznosabb fejlesztés lenne, ha a kiterjesztett valóság technológiája képessé válna áthidalni a bábeli zűrzavart. Hol tart most ebben a Google?
Nem a Pornó Rossz, Csak Az Emberi Fajt Kell Kiírtani
Pontosan tudtam mire vállalkozok amikor ezt a témát választottam, még úgy is hogy diáktársam javára lemondtam egy másik, karakterhű témáról. Szerény személyem azon áldott indivídumok közé tartozik akik teljes mértékben immunisak mindenféle szexuális gondolattól és vágytól, így a lehető legcinikusabb és leglenézőbb módon vizsgálhattam meg a mai ember problémáit.
Az orosz cenzúra szigorítása
2023. május 20., szombat
Most akkor hogyan használják a fiatalok a közösségi médiát?
2023 tavaszán két nagy volumenű kutatás tett kísérletet arra, hogy feltérképezze, a magyar tinédzserek hogyan, mire és milyen tudatossággal használják a közösségi média platformokat. Átfedés van a kettőjük által közölt eredményekben, noha nem sok. Az viszont egyértelműen látszik, milyen fontos jelenségről van szó.
Ki a legrosszabb az adatvédelmi törvények betartásában?
Kép forrása: Freepik |
2023. május 19., péntek
Az Álhírek Árnyéka, Politikája, Hordozói, Ellenszere
A technika érted van - nem pedig fordítva!
Mindennek megvan a hasznos oldala az életünkre nézve, de a folyamatos online-lét veszélyeket is magában hordoz, kortól függetlenül oda kell figyelnünk mit és mennyit keresünk a neten.
Az Amerikai Pszichológus Társaság elsőként dolgozta ki a fiatalkorúak közösségi média-fogyasztási iránymutatását
A világszinten legnagyobb pszichológusközösség az elmúlt években tapasztalt bírósági ügyek száma és jellege miatt rukkolt elő a javaslattal. Ezek során egyre többször vetődött fel a közösségi média használatának hatása a fiatalok mentális állapotára. Az ajánlások egy felkészítő csomagot takarnak, amely egyfajta gyorsképzést jelenthet a fiatalok számára.
2023. május 18., csütörtök
Aludt az elmúlt 24 órában?
Vérvizsgálattal szűrnék az álmos gépjárművezetőket
Ausztráliában fejlesztettek ki egy új vérvizsgálati protokollt, amely során megállapítható, hogy aludt-e a vezető az elmúlt 24 órában.
A kutatók szerint a vizsgálat két éven belül órára pontosan meg fogja állapítani az aktuális alvásmennyiséget, és elindulhat a tömeges mérés.
2023. május 17., szerda
Maga az OpenAI vezérigazgatója kéri, hogy szabályozzák a mesterséges intelligenciákat
Nem mindennapi jelenség, hogy egy úttörő technológia gazdája kér hatósági szabályozást a saját termékére. Amerikában mégis megtörtént: a ChatGPT-t alapító cég vezetője a közelgő választások miatt sürgetné a mesterséges intelligenciákra vonatkozó szabályokat. Ezzel szemben az Európai Unióban már 2020-ban felismerték ennek fontosságát.
Gyerekek és az interneten rájuk leselkedő számos veszélyforrás
2023. május 16., kedd
intelligencia a készít mesterséges ilyen bárkinek fantasztikus
Könyvtárak a közösségi oldalakon
Money Shot : Szexről s Jogról
Az orosz műholdas blokkolások erősödése
Adatmegosztás kihívásai és lehetséges megoldásai az iPhone és más készülékek között
A mesterséges intelligencia elveszi a munkád – most éppen kiét?
Ugye ismerős a klasszikus vicc: Mit kérdez a frissen végzett bölcsész a frissen végzett informatikustól? – Nagy menüben adhatom?
Ismeretes, hogy a ChatGPT alkalmas programkód-írásra, sőt vannak kifejezetten kódírásra betanított nyelvi modellek, szóval lehet, hogy fordul a kocka?